Nyirádi Sár-álló TT

A Sár-álló egyedülálló vegetációja már korábban kiérdemelte a botanikusok elismerését. Nyirád község határában 360 hektáron terül el. Hazánk egyik legfiatalabb védett természeti területe. 2005. július 14-én nyilvánították védetté. A terület vízállásos cseres-kocsányos tölgyesei, gyapjasmagvúsásoszsombékosai, festői nyírligetei, kékperjés rétjei, mocsárrétjei, mészkerülő gyepjei hazánk legértékesebb területei közé sorolják.

A Bakonyalja gyöngyszeme

A Sár-álló környéke a Déli-Bakonyon belül a Devecseri-Bakonyaljához tartozik, tulajdonképpen a hegység hegylábfelszínét képezi a maga 195 m körüli átlagos tengerszint feletti magasságával. A laza kőzetekből álló felszínen nagyon kicsik a térszíni különbségek, így a terület síkságnak tekinthető.
A Sár-álló különlegessége, hogy a szomszédos Korcsma-tag nevű erdőrésszel együtt egy síksági vízválasztót képez: innét eredt egykor a Meleg-víz és a Kigyós-patak egy-egy mellékága. Ez a geomorfológiai helyzet magyarázza, hogy miért lefolyástalan vagy gyenge lefolyású területek alkotják a környéket; a kis térszínkülönbségek miatt a vízfolyások nem tudtak igazán bevágódni, és völgyrendszert létrehozni.
Völgyek hiányában a „lejtésviszonyok” teljesen szabálytalanul alakulnak, hiszen a szomszédos területek relatív szintkülönbsége mindössze néhány méteren belül marad. A mikrodomborzat azonban rendkívül érdekes, meghatározó tényező. A Sár-álló medencéje és a többi lefolyástalan mélyedés igen lapos teknői esetében a perem és a középpont szintkülönbsége mindössze 1 m körül alakul. Körvonalukat is általában csak a növényzet segítségével lehet felismerni.

A mélyedéseket környező, köztes helyzetű, sík térszínből kis „magaslatok” emelkednek ki 1–2 m-re. Ezek a szigetszerű képződmények finomhomok alapkőzetűek, nagyon vékony talajtakaróval, valószínűleg szélfújta homokleplek maradékai. A mélyebben fekvő részek az év nagy részében vízzel borítottak, míg a mocsaras területből a homokdombok szigetszerű szárazulatként emelkednek ki.
A terület mélyföldtani felépítésére jellemző, hogy a triász és eocén karbonátos rögök itt már mélybe süllyedtek és ezeket fiatal miocén képződmények, valamint negyedidőszaki laza üledékek fedik. A homokos üledék alatt tarka agyagok települnek nagyobb vastagságban. 
A felszínre hulló csapadék a homokos részeken rendkívül gyorsan beszivárog, az agyagos térszíneken pedig összegyűlik a lefolyástalan mélyedésekben, illetve a felesleg lefolyik a szomszédos alacsonyabb fekvésű helyekre.

Szőrfűgyepek-csarabosok-nyírligetek

A Sár-álló viszonylag sík területéből homokból felépülő kis buckák emelkednek. A magaslatok növényzete száraz szőrfűgyepekkel mozaikoló irtásrét és nyírliget, melyek a környező láprétektől élesen elválnak. Ezek az élőhelyek cseres-tölgyesek helyén alakultak ki több évszázados használat során és kifejezetten mezo-xerofil jellegűek. A Sár-álló inkább mészkerülő homok, homokos-kavics alapkőzetén a gyep uralkodó pázsitfüvei is változatosságot mutatnak. A szőrfű mellett gyakran a háromfogfű, az ebtippan és a cérnatippan is uralkodik, szálanként a lapos zabfű, az élesmosófű és a fogtekercs is megtalálható. A savanyúságkedvelő növények mellett (kövi pimpó, dunántúli sás, hegyi pacsirtafű) a különböző erdőssztyepp-fajok (szürkés ördögszem, nagyvirágú gyíkfű) is megtalálhatók a területen. Nyár vége felé az irtásréteken feltűnő az ernyős virágzatú citromkocsord és a szarvaskocsord  virágzó tömege. Hazánkban kizárólag innen ismert az atlantikus elterjedésű magas fényperje.

A mocsári kardvirág nevével ellentétben nem lápokhoz és mocsarakhoz kötődik. Az állomány jelentős része az itteni, kissé mészkerülő mezo-xerofil gyepben él, így találóbb lenne inkább a mezei kardvirág elnevezés. A faj virágait főként lepkefajok porozzák. 
A nyírligetek közt kisebb foltokban csarabos törpecserjések alakultak ki. A csarab apró rózsaszínes virágai augusztus közepétől szeptember végéig nyílnak. E gyönyörű hangafélén él ritka bagolylepkénk, a törpeövesbagoly. A nyírligetek, borókások savanyú talaján csapadékosabb nyárutón és ősszel a gombavilág impozáns fajait találjuk. Tömeges a légyölő galóca, a rizike és az érdes tinórú. Ez utóbbi fajt a helyiek csak nyíralja gombaként emlegetik. A nyíresben sétálva fürge gyíkok surrannak a vastag mohapárnákon. Tavasszal cserjéken sütkérező erdei sikló mozdulatlan kötege lepheti meg az óvatos látogatót. A kétéltűek számos faja, köztük erdeink egyik legtömegesebb faja, az erdei béka megtalálja az igényeinek megfelelő táplálkozó és szaporodóhelyet is a területen. A nyíresekben folyamatosan hallhatjuk a táplálék után kutató széncinege neszezését. A fészkelő fajok közül találkozhatunk a kisebb méretű kék és barátcinegével is. Az erdei pintyek sokszor ismételt strófáival jelzik revírjüket. A földön fészkelő csilp-csalp füzike is állandó tagja az itt élő fészkelő madárközösségnek. Az erdei pityer, a zöldike és nyár elejétől a sárgarigó is a szigetszerű facsoportok lakója. Az erdei pityer látványos territóriumjelző éneklése végén szívesen landol nemcsak a facsoportokat szegélyező fák csúcsában, hanem az alacsonyabb cserjéken is. A tavaszi vonulási időszakban rendszeresen hallható a nyírfaligetekben a fitisz füzike jellegzetes éneke.

Zsombékosok-láprétek

A homokhátak közti mélyebb területeken a csapadékvíz meggyűlik, az alacsony iontartalmú talajvíz a felszín közelében mozog. Ezeken a területeken láprétek alakultak ki. Erős az éjszakai kisugárzás, ezért még nyári hajnalokon is gyakran ködben úszik a táj. A hűvös, párás mikroklímának köszönhetően a terület néhány jégkorszaki reliktum faj élőhelye is. A reliktum fajok közül kiemelkedő érték a lápi békabuzogány. Ez a faj a Sár-álló egy rejtett zsombékosának oligotróf vízű semlyékében él a felemáslevelű békaszőlő és a hínáros víziboglárka társaságában. Egykor tucatnyi helyen volt ismert hazánkban, mára azonban csak ezen a területen található. Igényli a tágas semlyékeket, a zsombékok közti több négyzetméter kiterjedésű nyílt vízfoltokat. Élőhelyének fennmaradásában az itteni vaddisznó állománynak is fontos szerep jut, mely időnkénti dagonyázásával és túrásával megakadályozza a semlyékek túlzott záródását. A 2000 nyarától 2004 tavaszáig élőhelye teljesen száraz volt, így négy évig hiába kerestük e növényt. 2005-ben azonban kiterjedt telepei és virágzó tövei tanúskodtak a faj nagy túlélő képességéről.

A tőzegképződés főként a jó vízellátottságú üde láprétekre jellemző. A tőzeget takaróként védi a lápi vegetáció és az elhalt növényi maradványok. Ez a réteg, amely egyben a tőzegképződés alapanyaga, védi a talajt a túlzott párolgástól és felmelegedéstől is. Ezek az üde láprétek önfenntartóak. Jellemző fajok a gyapjúsások, a lápi sás, a lápi nyúlfarkfű és a mocsári kosbor. Unikális reliktum fajaik az északi sás és a gyapjasmagvú sás. Az üde lápréteknél magasabb térszíneken kiszáradó kékperjés rétek és sédbúzás mocsárrétek terülnek el. Nyár elején a szúnyoglábú bibircsvirág rózsaszín, a szibériai nőszirom kék és az északi galaj fehér virágai tarkítják a Sár-állót. Nyár végére mindkét élőhelyen embermagasságú gyep fejlődik, melyet az ördögharaptafű, az őszi vérfű, a kornistárnics, a buglyos szegfű virágzó tövei színesítik. A terület ritka növénye a kígyógyökerű keserűfű, melynek a Dunántúlon ez az egyik legkeletibb előfordulása. Szigetszerű populációja elkülönül a nyugati országrész nagy állományaitól.

A láprét rovarvilágából legszembetűnőbb a lepkefaunája. Megtalálható a területen három hangyaboglárka faj. A vérfűboglárka és a zanótboglárka tápnövénye a vérfű, míg a szürkés hangyaboglárka a kornistárnicsra petézik. A hernyók eleinte a tápnövények virágaival, éretlen terméseivel táplálkoznak, később hangyák veszik gondozásba őket, amelyek szívesen nyalogatják a hernyók által kibocsátott édes váladékot és a hangyabolyba hurcolják őket. A hernyók a bolyban, fajtól függően vagy ragadozó életmódot folytatnak vagy a hangyalárvák viselkedését utánozva, a hangyadolgozókkal neveltetik fel magukat.
A mocsári tarkalepke hernyója az ördögharaptafüvön fejlődik. A Bakonyalján több jelentős létszámú állománya is él.

Gyakori lepkefajok az élőhelyen a fekete szemeslepke és a hullámzóan fel-le csapongva repülő tükrös busalepke.
A Sár-álló  arculatából fakadóan a gerincesek közül talán a kétéltűek életciklusában tölti be a legfontosabb szerepet ez az élőhely típus. A időszakosan kiszáradó és állandó vízborítottságú élőhelymozaikok elengedhetetlenek a szaporodásukhoz. Az élőhely-rekonstrukciónak köszönhetően egészen nyár végéig is találhatunk vízzel borított részeket. A nászruhát öltött pettyes gőték  tavaszonként ezekben a pangóvizes zsombékosokban gyülekeznek. A kétéltűek között megtaláljuk még a barna varangyot, a vöröshasú unkát, a zöld levelibékát és az erdei békát. A magasra növő pázsitfüvek kiváló rejtekadók a ritkán látható pettyes vízicsibe és a fürj számára. Leggyakrabban csak jellegzetes hangjuk árulja el jelenlétüket. Érdekes látvány a kutyabenge csúcsán éneklő sárga billegő. Táplálékát bőven biztosítja a terület gerinctelen faunája. Elsősorban rovarokra vadászik leshelyéről a tövisszúró gébics. A tocsogókban és a zsombékok között tavaszonként és ősszel rendszeres vendég a sárszalonka. Hosszú csőrével kutat tápláléka után az alacsony vizű, kiszáradó zsombékok közti iszapfelszíneken. Tollazatának színe beleolvad környezetébe, gyakran szinte csak a lábunk alól felrebbenve vesszük észre. A sordély kulcscsörgésre emlékeztető éneke és a citromsármány cippegése folyamatosan kíséri utunkat. A sűrű bokrosok mélyéről visszafogottan énekel a kis poszáta. Egész évben gyakori vendég a láprét felett imbolygó barna rétihéja.

Cseres-kocsányos tölgyesek

A Bakonyalján a cseres tölgyesek változó vízgazdálkodású típusa dominál, mivel a lefolyástalan vagy gyenge lefolyású területek uralják a környéket. A Felső-Nyirádi-erdő területén a cseres kocsányos tölgyesek dominálnak. Az erdőgazdálkodás károsan hatott az erdők természetességére. Nagy területeken erdei fenyő ültetvényeket létesítettek a tölgyesek helyén. Napjainkban sem nevezhető természetközelinek az itt folyó erdőgazdálkodás, mivel kiterjedtek a végvágások.

Az élőhelyen a kocsányos tölgy és a csertölgy a meghatározó fafaj. Az erdők cserjeszintje igen változatos megjelenésű, néhol sűrű, másutt szinte teljesen hiányzik. A nedvesebb erdőrészekben uralkodó a kékperje.
A sásliliom kiterjedt telepeivel sűrűn találkozhatunk erdei sétáinkon, de a faj csak virágzásban feltűnő, leveles állapotban nagytermetű sásfajnak vélhetjük. A sásliliommal egy időben, nyár elején nyíló erdei borkóró lilás színű virágzatán rózsabogarak lakomáznak.

Tavasz végén és nyár elején a szárazabb tölgyesekben nagy tömegben virágzik a genyőte vagy szebb, népies nevén királyné gyertyája. Egykor magas keményítőtartalmú koloncos gyökereiből csirizt készítettek.
A terület ritka növénye a henye boroszlán felálló szárú alfaja, melynek az országban ez a legkeletibb előfordulása. Szigetszerű populációja elkülönül az Örség és a Vendvidék állományaitól.
A cseres kocsányos tölgyesek elegyfájához, a magas kőrishez kötődik a bonyolult életciklusú díszes tarkalepke. A lepkék májusban repülnek, gyakran láthatjuk őket nedvességet szívogatva a sáros talajon.

A Sár-álló középkorú tölgyesei jó fészkelő helyet biztosítanak a ragadozó madarak számára. Az egerészölyv mellett a fokozottan védett darázsölyv kerül a leggyakrabban a távcső látómezejébe, de rétisas és holló is fészkel a környező erdőkben. Éjszakánként erdei fülesbaglyok huhogása töri meg az erdő csendjét és csapáján döcög a tápláléka után kutató borz. Az öreg, korhadó fatörzseken harkályok faragásának nyomait fedezhetjük fel. Tavaszi reggeleken az erdő mélyéről gyakran felhangzik a hamvas küllő ereszkedő tétova kiáltása. Augusztus végén gyülekező gyurgyalagok csapatai bugyborékolnak az erdő felett. 

A Meleg-víz

Az ember által kialakított patakmedret az évtizedek során meghódította a természet. Ma már számos védett növény és állatfaj élőhelye. A nyirádi Sár-állón átfolyó Meleg-víz jelenlegi képe egy alföldi csatornára hasonlít. Medrének kimélyítése előtt gyors és bővizű patak lehetett. Napjainkban flórája és faunája az állóvízi vagy lassan áramló vizű síkvidéki csatornák élővilágát idézi.

A Meleg-víz csatornáján nyílt vizek és sűrű növényállománnyal borított szakaszok váltják egymást. A kisebb nádas foltokat a vízmélység függvényében helyenként gyékény és tavi káka váltja fel. A nyílt vizekben dús hínárszőnyeg tenyészik. A víz felszínén elterülő leveleivel az úszó és az imbolygó békaszőlő más fajokat sikeresen ki szorít a vízfelületről. A sekélyebb vizekben érdes tócsagaz és a kanadai átokhínár az uralkodó fajok. Húsz szitakötő fajt, kötük három védettet mutattak ki a területről.
Vize védett halfajokat is rejt. Kurta baing és szivárványos ökle állománya a legjelentősebb, de rendszeresen előkerül a vágó csík néhány példánya is. A csatorna folyamatos szaporodó- és táplálkozó helye a környező területek kétéltűinek.

Élőhelyrekonstrukció a nyirádi Sár-állón

2004-ben egyedülálló élőhelyrekonstrukciót hajtott végre a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság a Sár-álló területén. A Melegvíz túlmélyített csatornája, mely helyenként az 5 méter mélységet is eléri, a környező lápterületek vizét folyamatosan csapolta. A területen az agyag vízzáró réteg 2-2,5  méter mélységben helyezkedik el, ezért a vízzáró réteg felett a lápok vize a Meleg-víz csatornájába szivárgott. A csatorna hagyományos gátolásával ezt nem lehetett megszüntetni, ezért a csatorna mentén mintegy 700 méter hosszan speciális vízzáró fóliát fektettek le az agyag vízzáróig, hogy a talajvíz szivárgását megakadályozzák.
Az eredmények már 2005-ben jelentkeztek, hiszen a talajvíz szintje megemelkedett a környező területek talajvízszintjéhez képest.
Megkezdődött a gyepeken felverődött erdei fenyők eltávolítása is. A terület kiemelkedő értékeinek megőrzését a jövőben is a természetvédelmi kezelés biztosíthatja.


Dokumentumok