Zöld strandok

A Balatoni Szövetség felkérésére a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett a Kék Hullám strandminősítésben, ahol külön értékelték "A Balaton legzöldebb strandját".

Tavaly kezdte csillagokkal is rangsorolni a strandokat a Balatoni Szövetség a Kék Hullám strandminősítő verseny keretében. Idén háromcsillagos zászlót csak olyan fürdőhely kaphatott, ahol a szolgáltatások biztosításánál, illetve a környezet kialakításánál figyelembe vették a mozgáskorlátozottak speciális igényeit is. Az idén benevezett csaknem 40 strand közül 13 kapta meg a legmagasabb, azaz a háromcsillagos minősítést. 

A minősítés a Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetsége, valamint bevont társszervezetek, a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Fürdőegyesületek Szövetsége, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság elbírálása alapján történt. 

A zsűri vizsgálta a vízfelület tisztaságát és a meder állapotát, az utóbbit a fürdőzők megkérdezésével. Bírálati szempont volt a parkolási lehetőség és a kerékpártárolók száma, számított a pontozásnál az értékmegőrző, a hangosítás megléte, a vendéglátóegységek színvonala, valamint az ingyenes wifi, a pelenkázó, a meleg vizes zuhanyozó vagy a dohányzóterület kijelölése is.

A zászlókon kívül különdíjakat is átadtak, megválasztották többek között a Balaton "legzöldebb" strandját.


Fotó: Robotka Csaba

A zöld minősítés során vizsgálták, hogy biztosított-e a strandok tömegközlekedéssel történő megközelítése, illetve rendelkezésre áll-e megfelelő számú kerékpártároló. Fontos szempont volt a megújuló energiaforrások használata, a szelektív hulladékgyűjtés, a takarékos vízhasználat, valamint a helyi termékek használata és árusítása, az állatok védelme - madár és denevérodúk kihelyezése -, vagy a természetbarát naptejek árusítása. 

2016. július 1-én, az alóörsi díjátadón a "Balaton legzöldebb strandja" címet  a Diási Játékstrand kapta Gyenesdiásról. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság felajánlásából a zöld kategória nyertese strand-animációs programjaihoz egy nagy méretű, tartós használatra tervezett természetvédelmi szemléletformáló játékot kapott, amelyet Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója adott át.


Fotó: Bakos Judit, fa kockakirakó

Ezen kívül 3 különdíjat is kiosztottak. Kiemelkedő szereplésükért az alábbi strandok lettek díjazva még zöld kategóriában:
- Községi Strand Balatonakali
- Wesselényi Strand Balatonalmádi
- Községi Strand Szigliget

Gratulálunk a díjazottaknak!

A minősített, díjazott strandok teljes listája itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek letölthetők a dokumentumoknál

Dokumentumok