"Vulkánoktól a lápokig" túra – élménybeszámoló

Március 24-én hűvös, de napsütéses reggelre virradtak a túrázni szándékozók és a meteorológiai előrejelzések sem jósoltak komolyabb csapadékot a Keszthelyi-hegység nyugati felére.

Talán ennek volt köszönhető, hogy 23-an várakoztak a megbeszélt találkozási helyen, a zalaszántói Turul Vendéglő melletti parkolóban. Rövid tájékoztatás és az adminisztratív feladatok elvégzése után csillagvirágok és hóvirágok tömegei között vezetett az utunk a Kovácsi-patak völgyében. A Hermántó-hegynél megálltunk egy rövid pihenőre az egykori bazaltbányánál, ahol a Keszthelyi-hegység geológiájával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az utunkat patakparti égeresek, cseresek és bükkösök között folytattuk, közben az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás és a természetvédelem kapcsolatairól beszélgetünk. A Kovácsi-hegy nyugati oldalán található Bazaltutcába már ebédidőbe érkeztünk meg, ahol a Vadlány-barlang melletti pihenőnél mindenki el tudta fogyasztani a szendvicseit, sőt a bátrabbak a barlangba is bemerészkedtek, ahol csodálatos jégcsapok, jégzászlók fogadták a látogatókat.

A pihenő után elhagytuk a Kovácsi-hegyet és a Vindornyaszőlős határában kialakított Kékperjés Tanösvény segítségével megismerkedtünk a Vindornya-láppal. A láp északi oldalán vezető földúton legelésző bivalyokban és a távolban vadászó nagy kócsagokban gyönyörködhettünk, mielőtt elértük volna a Vindornyalak határában álló öreg fekete nyárfát. A fát egykor villám sújtotta, de túlélte és a belsejében egy olyan méretű "odú" alakult ki, amiben időszakos pásztorszállást alakítottak ki a környékben élők.
Vindornyalakot elhagyva már érezhetően csökkent a csapat lendülete, amin az egyre erősödő keleti szél sem segített, de ahogy fogytak a kilométerek úgy került egyre közelebb a Világosvár-hegy és tetején a Békesztúpa, ahol egy rövid pihenőre megálltunk, hogy mindenki végiggondolhassa a napi élményeit, majd Zalaszántóra visszaérve elköszöntünk egymástól és mindenki ment a saját útján hazafelé.

A túra során készült fotókból egy válogatás megtekinthető a Google Drive-on, illetve néhány kép az alábbi galériában.

Sinka Gábor
tájegységvezető
Keszthelyi-hegység Tájegység
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

A program leírása megtekinthető itt

Galéria