Veszélyes fák kivágása

A Tihanyi-félsziget nyugati szegélyében, a sétálók által is kedvelt sajkodi erdei út és a gerincen haladó túraútvonal mentén a következő napokban elvégzik az úton, illetve turistaúton haladók testi épségét veszélyeztető fák kitermelését.

A területen gazdálkodó Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészetének és a Nemzeti Park munkatársainak közös kijelölése nyomán elsősorban a már kiszáradt, veszélyessé vált akácok és feketefenyők fognak eltűnni a területről.

A természetes erdő számára alapvető fontosságú a száradó, korhadó, szakkifejezéssel „holt fa” jelenléte. Ezekben az erdőkben a természeti értékek megőrzése a legfontosabb szempont, ezért az élőhely szempontjából kiemelkedő értékű tölgyeket a munkák csak abban az esetben érintik, ha az biztonsági szempontból elkerülhetetlen. A faanyaguk azonban ebben az esetben is ott marad, s lakhelyül szolgál majd a nagy hőscincérnek, az orrszarvúbogárnak vagy éppen az óriás bocskorosgombának.

A munkák ideje alatt fokozott figyelmet kérünk, s egyben köszönjük a sétálók, túrázók türelmét!

Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészete                  Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

2016.02.15.

Galéria

Kapcsolódó látogatóhelyek

Kapcsolódó tájegységek