Natura 2000 Díj

A legfőbb természetvédelmi eredmények kitüntetését célzó Európai Natura 2000 díj negyedik évi pályázati időszaka megnyílt.

 
A Natura 2000-hez kapcsolódó tevékenységekben részt vevő bármely jogi személy nevezhet a díjra az öt kategória egyikében. A pályázat kiterjed ezen túlmenően a nagy érdeklődésre számot tartó „Európai Polgári Díjra” is, amelyre a díj honlapján történő közönségszavazáson a legtöbb szavazat érkezett. A pályázati felhívás 2017. szeptember 29-én zárul.
 
A díj a Natura 2000 hálózat irányításában és előmozdításában, valamint a Natura 2000 és az európai polgárok számára nyújtott előnyei ismertségének növelése terén elért kimagasló eredményeket hivatott elismerni. Emellett hozzájárul a Bizottság nemrégiben elfogadott cselekvési tervének negyedik kiemelt területéhez, amely cselekvési terv – a polgárok és a gazdaság javára – az EU-ban a természet és a biológiai sokféleség védelmének javítását célozza.
 
A cselekvési terv negyedik kiemelt területe, a „Hatékonyabb kommunikáció és figyelemfelkeltés, az állampolgárok, az érdekelt felek és a közösségek bevonása” magában foglalja a május 21-i „Európai Natura 2000 nap” kihirdetését is. E különleges nap keretében Európa-szerte több száz nyilvános esemény kerül megrendezésre. A következő évre kijelölt „Natura 2000 napon” pedig Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős biztos bejelenti a Natura 2000 díj nyerteseinek névsorát a Bizottság fő épületében (Berlaymont) megrendezett különleges ünnepség keretében.
  
A pályázat menetéről további információk az alábbi honlapon olvashatók: http://ec.europa.eu/environment/nature/natura2000/awards/.
Amennyiben konkrét kérdésük/javaslatuk lenne, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot a Natura 2000 Díj Titkárságával: n2000awards@adelphi.de