„Mudi nélkül lehet élni, de minek?”

„Magyarságunk fokmérője talán nem a kokárdánk méretén és a szép szólamokon mérhető le igazán, hanem azon, mennyire tudjuk nemzeti kincseinket, eleinktől kapott értékeinket megőrizni. A mudi pedig ugyanúgy nemzeti értékünk, mint a Jáki templom vagy a Barcsi ősborókás.”

Tizenévesen, a Budapesti Állat- és Növénykertben láttam először mudit. Szerelem volt első látásra. Akkor elhatároztam, hogy lesz nekem egy ilyen kutyám. Aztán sorban teltek a dolgos évek, a régi álom pedig a padláson porosodott … mígnem a tavalyi év végén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából ismét lehetőségem nyílt az álmodozásra. Január elsején megszületett Nyírségfia Vargánya, aki akkor még nem is sejtette, hogy életünk sora hamarosan összekapcsolódik.

A mudi a legritkább és talán a legveszélyeztetettebb nemzeti fajtánk. A hiteles származását homály fedi. A honfoglaló magyarság nomád állattenyésztést folytatott, a nyájakat, csordákat lóról legeltették, a jószág ment a saját esze után, a pásztorok csak a vonulás irányát szabták meg. Kutyájuk a nyáj őrzésében játszott fontos szerepet, ezért nagyméterűek és intelligensek voltak, a mai komondorok és kuvaszok ősei, melyek persze a terelésben is besegítettek. A folyók szabályozása és a mocsarak lecsapolása után egyrészt visszaszorultak a nagyragadozók, másrészt intenzívebbé vált a földművelés. A nagytestű kutyák helyett sokkal inkább szükség volt egy kisebb és a jószágot ügyesen elkormányzó, terelő kutyára. A juhászok a „csizmaszárig” érő kutyákat alkalmaztak; ez a méret a legalkalmasabb a juhok melletti munkavégzésre. Elég nagy ahhoz, hogy a birkák figyeljenek rá, de kellő tanítással nem töri a birkát. Egy jó pásztorkutya 6-8 ember munkáját végezte el a nyájak mellett. Mudi lett sok pásztor szeme, füle és két lába. A fajtát csak a XX. század 30-as éveiben írták le, de szinte bizonyos, hogy 150-250 évvel ezelőtt is ismert és elterjedt volt. A második világháború alatt a fajta majdnem kipusztult. A világháború után nagyrészt a pásztorok mellett megőrződött egyedekből indult újra a tenyésztése.

A mudit a pásztorok tenyésztették. Nem a külleme volt a fontos, hanem elsősorban a használhatóság, a munkaképesség. A szelekció alapja az életrevalóság, a „jó hajtóvér” volt. A mudi viszonylag jelentéktelen külleme csodálatos képességeket takar. A mudi rendkívül alkalmazkodóképes, nem túl igényes, családbarát, gyors és pördülékeny, bátor és rámenős, hihetetlenül értelmes és türelmes fajta. Elsősorban terelő kutya, de jó házőrző is. Jó eredményeket érnek el mudik az agility versenyeken is.

Vargánya is lelkesen kergeti már a tyúkokat, ugatja a kecskéket, szépen teljesít a kutyaoviban.

Csiszár Viktor (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság - Természetvédelmi Őrszolgálat)
2016.04.22.

Idézetek és felhasznált irodalom: Mészáros M., Länger Gy., Szabó Zs. (2005): Puli Pumi Mudi, Elek és Társa Könyvkiadó, Budapest

Galéria