Jó a reklámértékünk

Június 20-ától július 1-jéig levendulahetek és június 25-től 26-ig levendulafesztivál várja az érdeklődőket Tihanyban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Németh László Művelődési Ház jóvoltából.

A készlet erejéig szedd magad akciót is hirdetett az igazgatóság a Tihanyba vezető út melletti ültetvényén. Aratótáska megvásárlásával kedvezményes belépőt kapnak a szüretelők a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontba. Szükség esetén a helyszínen metszőollót korlátozott számban lehet kölcsönözni. a Levendula Ház hétköznapokon szintén izgalmas eseményekkel várja az érdeklődőket: 10 órától levendulalepárláson és előadáson vehetnek részt, délután egy és négy óra között kézműves- foglalkozás a program. Meghírdették ezen kívül az öt órai teát is, amikor a látogatók a kedvenc bögréjükbe kérhetnek levendulateát - sorolta a programokat Kopek Annamária, a nemzeti park ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályának vezetője.

A megyekártyával rendelkező látogatók a Levendula Ház, valamint kilenc másik bemutatóhely belépőjegyét kedvezményesen vásárolhatják meg. 
A szedd magad-akció természetesen a készlet erejéig érvényes, virágzástól függően június 20-ától 26-ig mindennap reggel 10 órától este 20 óráig. A szüret kizárólag a helyszínen megvásárolt aratótáskában történhet, előzetes regisztráció nem szükséges, egy fő egy zsákot vásárolhat.

Forrás: Napló | 2016.06.21. | veol.hu | Fotó: Puskás Zoltán