Hetés kapta idén az Európa Tanács Táj Díját

Magyar és szlovén településeknek ítélte oda a Miniszterek Bizottsága az Európa Tanács idei Táj Díját, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adott át Bedő Andreának, a projekt magyar vezetőjének csütörtökön, Budapesten.

Fazekas Sándor ismertette, hogy az idén 12 országból érkezett pályaműből a bizottság négy magyar és hat szlovén településnek, valamint két magyar civil szervezetnek ítélte meg a díjat.

A pályázók a magyar és a szlovén határ két oldalán lévő muravidéki települések - Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza, valamint Zalaszombatfa; továbbá Göntérházának (Genterovci), Kámaházának (Kamovci), Radamosnak (Radmozanci), Zsitkócnak (Zitkovci), Hídvégnek (Mostje), Bánutának (Banuta) - és két magyar civil szervezet - a Vasfüggöny út Egyesület és a Zöldutak Módszertani Egyesület - tájmegőrző és fejlesztő koncepcióit hangolták össze annak érdekében, hogy a hetési tájon lévő épített és természeti kincsek megőrizhetők és fejleszthetők legyenek.

A miniszter hangsúlyozta, a díj fontos visszaigazolása annak, hogy a magyar tájegyezményben vállalt kötelezettségeket teljesíti az ország, és a kitűzött célokat megvalósítja.
 

Az Európai Táj Egyezményben foglaltak végrehajtásáért felelős szaktárca vezetőjeként Fazekas Sándor külön is köszönetet mondott a nemzetközi pályázat előkészítését végző tárcaközi testületnek, valamint a bíráló bizottságnak.

Az Európai Táj Egyezmény 17. műhelykonferenciáját 35 ország képviselőinek részvételével Budapesten tartották 2016. június 9-10-én.

A tanácskozáson a magyar tapasztalatok megismerésén túl átadták egymásnak a legjobb gyakorlati módszereket a tájgazdálkodás, a tájfenntartás és tájépítészet területén, szem előtt tartva a fenntarthatóság elvét.

Forrás: MTI / Földművelésügyi Minisztérium 2016.06.10. Fotók: Pelsőczy Csaba/FM

Forráscikk megtekintése

 

 Európai Táj Egyezmény budapesti konferenciájának résztvevői 2016. június 8-án ellátogattak a Hetésbe, ahol megismerhették a kitüntetésben részesült tájegységet.

A hetési települések, valamint a környékbeli nemzeti parkok, natúrparkok és zöldutak Bödeháza mellett, a magyar-szlovén határon átnyúló Barátságparkban mutatkoztak be jellegzetes kulturális és gasztronómiai termékeikkel.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park standjánál levendula szörpöt kóstolhattak az érdeklődők, és tájékoztatást kaptak ökoturisztikai kínálatunkról.

Hetés magyar oldali települései a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartoznak, így különösen büszkék vagyunk e tájegység sikerére.

Kapcsolódó cikk:
A Zalai Hírlap Online 2016.06.08-án megjelent cikke itt olvasható

Galéria

Kapcsolódó tájegységek